Vona Gábor nyílt levele a zsidó nagykövethez

Nyílt levelem az izraeli nagykövethez - Amikor nálam is betelik a pohár

Mindenki hallott már a Szaniszló Ferenc körül kialakult botrányról. Magam négy napja álltam ki az újságíró mellett. Az ügy azonban nem csitul. Előbb olvasható az izraeli nagykövet levele, alább az én neki szánt nyílt levelem.

Ezt a közleményt tette közzé az izraeli nagykövetség honlapján:

Megdöbbenéssel értesültem róla, hogy 2013. március 15. alkalmából Szaniszló Ferencet, az EchoTV műsorvezetőjét Táncsics-díjjal tüntették ki. Sajnálatos, hogy ezt a díjat egy olyan újságírónak ítélték oda, aki nyíltan antiszemita, Izrael-ellenes összeesküvés-elméleteket terjeszt, s azt hirdeti, hogy ’Izraelből űzzék ki a zsidó állampolgárokat’, s Izraelt terrorista államnak minősíti. Ez az újságíró Izraelt tekinti ’minden gonoszság forrásának a világban’, s nyíltan megkérdőjelezi a zsidó állam létezésének legitimitását.

Ez az újságíró ugyanazt a terminológiát használja, ugyanazokat az elveket hirdeti, mint a Hamász szélsőséges terrorszervezet, Ahmadinezsád iráni elnök, mindkettőjükhöz hasonlóan Izrael Állam lerombolását kívánja. Egy a kitüntetett magyar újságíró csatlakozik hozzájuk és más Izrael-ellenes és antiszemita erőkhöz, nyíltan támogatva torz elképzeléseiket műsorában az EchoTV-n.

Elméletei nem kaphatnak helyet egy olyan szabad és demokratikus társadalomban, mint Magyarországé. Még az állami médiahatóság is büntetést szabott ki korábban Szaniszlónak az EchoTV-ben elhangzott, zsidó- és romaellenes megjegyzései miatt. 

Állásfoglalásai az európai és magyarországi új antiszemitizmus klasszikus példái. Ezek a gyűlölet szavai Izrael, a zsidó állam és a zsidó nép ellen, a szabad világ alapvető, demokratikus értékei ellen. Ezt az embert és gondolatait el kell utasítani, s nem kitüntetni kellett volna. Felhívom a magyar kormányt, hogy tegyen meg minden szükséges lépést, s vonják vissza ezt a díjat, amelyet a nem megfelelő személynek, s elfogadhatatlan okokból adományoztak. Miközben Izrael és Magyarország együttműködik az antiszemitizmus elleni küzdelemben, az ilyen kitüntetések negatív benyomást keltenek, s rossz irányban vezetnek bennünket.

Őszintén remélem és kívánom, hogy visszavonják e díjat, s minél előbb, annál jobb...

Ilan Mor
Izrael Állam nagykövete
Budapest, 2013. március 18.

Nagykövet úr!

Pár hónapja írtam már önnek egy levelet. Abban arra kértem, segítsen már nekünk, magyaroknak, hogy lássuk, hogyan kell kezelni az Országgyűlésben a kettős állampolgárság problémáját. Lássuk végre, mit tesz ilyen esetben a "demokratizmus bástyája", Izrael! Nekünk ugyanis nem sikerült kezelni a problémát, még beszélni sem lehet róla. Persze, hogy nem válaszolt, tudtam én, hogy nem fog. Hiszen akkor lelepleződött volna, hogy ami ellen nálunk ön is tüntetett, az az önök országában mindennapi gyakorlat. Nemrég több izraeli képviselő veszítette el a mandátumát, csak mert más állampolgárságuk is volt. Ennyit a kettős mércéről.

De nem emiatt írok, hanem a felháborító közleménye miatt, amelyet ma megengedett magának. Szaniszló Ferencet támadja, azt az újságírót, aki a magyar külpolitikai újságírásban azon nagyon-nagyon kevés ember közé tartozik, aki hozzá mer nyúlni tabutémákhoz is. Az egy más kérdés, hogy ez önnek vagy másnak tetszik vagy nem, hogy igaznak tartja-e vagy sem. Mindenkinek lehet véleménye mindenről. Szaniszló Ferencnek is. Ha valami jogsértőt, törvénybe ütközőt tett, mondott, akkor menjen és tegyen feljelentést, senki nem gátolja önt ebben. De azzal túllépett egy határt, hogy ide delegált diplomataként a magyar kormányt, ezáltal Magyarországot utasítgatja. Véleménye önnek is lehet, aki akarja, meghallgatja, de hogyan mer ön itt bármely magyar intézményt utasítani? Mi köze van ahhoz, hogy Magyarországon ki és milyen díjat kap?

Tudom, hogy ön ezt most egy vállrándítással elintézi. Hiszen ön a legerősebb világlobbival rendelkező állam diplomatája, fegyverek, pénz, média, hatalom és minden az ön oldalán áll. Én meg csak egy magyar vagyok. Ráadásul ön szerint még antiszemita is, így egyáltalán nem kell foglalkoznia velem. De jelzem, hogy nagyon téved. Nem vagyok antiszemita. Minden egyes népet, nemzetet tisztelek, és minden egyes nép vagy nemzet büszkeségét tisztelem. A zsidóságét is. Volt szerencsém Moshe Ber Beck rabbival személyesen is találkozni. Nagy hatást gyakorolt rám jámbor vallásossága és bátor igazságkeresése. - Örülünk, ha Vona Gábor kiáll minden védelemre szoruló magyar mellett, annak is örülünk, hogy bátran nekimegy olyan diplomatáknak, akiktől mások a munkájukat, életüket is féltik. Viszont nem értjük, hogy egy ilyen levélben miért kell magyarázkodni? Nem szándékunk beleszólni az életed dolgaiba Gábor, sőt, valljuk, hogy az ember ismerjen meg minél több nemzetet, amennyit csak tud, beszéljen velük! De nem hisszük, hogy egy ilyen levélben pont meg kellett volna említeni, hogy pár zsidó milyen hatást gyakorolt rád. Mert ehhez az ügyhöz annyi köze van ennek, mint a pápaválasztásnak. - a szerk.

Ellenben visszataszítónak tartom bármely nép vagy nemzet világuralmi törekvéseit. A zsidóságét is. És az ön viselkedésében ezt az arroganciát látom. Mivel rajtam kívül egyetlen egy pártelnök sem mondana önnek ilyet, jó, ha én elmondom. Jó, ha hall más véleményt is a sok talpnyalás mellett. Ugyanis amit írok, az nagyon sok magyar ember véleménye egyben. Elegünk van abból, hogy bármilyen ország bennünket kioktasson és utasítson! Különösen nem vagyunk hajlandóak egy olyan országtól elfogadni ezt, amely polgárai alapvető jogait és nemzetközi szervezetek határozatait veszi semmibe, amely a választások előtt most már rendre népirtást rendez, mert ezzel ott szavazókat lehet szerezni!

És azt is szeretném önnek elmondani, hogy nem mindenki fél önöktől az én hazámban sem. Én sem félek. Lehet, hogy egy napon majd engem is kilőnek rakétával, mint egy kutyát, de akkor sem fogok félni a saját hazámban. Ezt jól jegyezze meg! Én soha nem leszek Izrael kutyája, mint itt az összes parlamenti párt. Érti? Soha! Sem megvásárolható, sem megfélemlíthető nem vagyok. És ezzel még sokan így vagyunk. És egyre többen és többen. És abban a pillanatban, hogy kormányra kerülünk, Gyöngyösi Márton lesz a külügyminiszter, Szaniszló Ferenc pedig a Médiahatóság élére kerül. Önt pedig udvariasan hazaküldjük. És minél előbb, annál jobb!

Vona Gábor
a Jobbik elnöke
2013. március 18.

Forrás: